Miért alakult úgy, hogy ilyen sok időt töltöttél Ázsiában?
Ole és én először a hatvanas években jártunk Ázsiában. Találkoztunk a buddhizmussal és ott ragadtunk néhány évig. Akkor még nem jelent meg a tibeti buddhizmus Nyugaton - tehát a Kelettel való kapcsolat még nagyon fontos volt. A tibeti lámák számára történő fordítás és programjuk szervezése vált a munkámmá. Oléval zarándokutakat szerveztünk Keletre egy-két évenként, alkalmanként kb. száz ember számára. E munka során nagyon sok kapcsolatunk alakult ki Ázsiával.
Az utolsó öt évben fordítóként is dolgoztam a tibeti tanárok mellett a KIBI-ben (Karmapa Nemzetközi Buddhista Intézet) Új-Delhiben. Azok számára, akik ma lépnek a buddhista ösvényre, a helyzet teljesen más. Buddhista lehetsz a saját országodban, mindent megtanulhatsz és gyakorolhatsz. Lehet, hogy jót tesz a fejlődésednek, ha zarándokútra mész, azaz olyan helyeket látogatsz meg, melyek speciális áldást hordoznak, ilyen például Bodhgája, ahol Buddha elérte a megvilágosodást. Azonban a fejlődésed érdekében nem feltétlenül szükséges Keletre menned és ott élned. Én is csak akkor megyek, ha a munkám szükségessé teszi.
Hogy tanultál meg tibetiül?
A hatvanas évek végén, amikor elkezdtünk érdeklődni a buddhizmus iránt, még nagyon kevés szöveg volt lefordítva és ugyancsak kevés volt az angolul beszélő tanító. Nekünk kellett megtanulnunk tibetiül. Én Tarab Tulkutól tanultam Dániában az egyetemen. Később, amikor Indiában a Himalájában éltünk és buddhista gyakorlatokat végeztünk, nekünk kellett lefordítani minden meditációs szöveget. Amikor a Ngöndro gyakorlatokat végeztük, a leborulás szövegével kezdtük a fordítást. Aztán a Ngöndro többi részét is lefordítottuk. Abban az időben szinte elvonulásban éltünk, nemigen beszéltünk emberekkel, így a beszélt tibeti nyelvet nem gyakorolhattuk. A beszéd gyakorlása érdekében tibeti táborokban kellett tartózkodnunk, ahol senki sem beszélt angolul. Később meghívtunk lámákat Európába, de nem volt senki, aki tolmácsolt volna. Így még többet kellett tibetiül tanulnom, hogy fordíthassak nekik. Ez egy természetes folyamat volt. Az én szerepem így elsősorban a fordítói szerep lett, Ole pedig elkezdte a tanítói tevékenységet. ő született tanító és nem született fordító (Hannah nevet). Ha fordítana, a saját tanításait adná át (még mindig nevet). Ez így tökéletes.
Ma már egészen más a helyzet. Sok tanítást és szöveget lefordítottunk, és sok fordító áll a rendelkezésünkre, tehát könnyen lehet gyakorolni a tibeti buddhizmust anélkül, hogy az embernek meg kellene tanulnia tibetiül.
Hogyan és mikor adtad fel a hagyományos családi szerepet? Ez a házasságotok elején történt?
Amikor nászútra mentünk Ázsiába és találkoztunk a buddhizmussal, több évig ott maradtunk azért, hogy megtanuljuk és intenzíven gyakoroljuk a buddhista tanításokat. Később a Dharma vált a fő hivatásunkká. őszentsége a 16. Karmapa nagyon fontos utasításokat adott nekünk. Azt akarta, hogy térjünk vissza Európába és dolgozzunk a Dharmáért. Abban az időben nem lehetett ezt a munkát a normális családi élet mellett folytatni. Ez választás kérdése volt, de nem volt nehéz dönteni. Van elég gyerek ebben a világban és amit akkor csináltunk, az fontosabb volt mint az, hogy saját gyermekünk legyen. Viszont, ha ma az ember buddhistaként él, nem szükséges életformát változtatnia, illetve a miénkhez hasonló módon élnie.
Ti hoztátok Oléval a tibeti buddhizmust Európába.
Felelősséget éreztünk, mert abban az időben Európában nemigen lehetett kapcsolatba kerülni a tibeti buddhizmussal. A mi fejlődésünk nem volt tipikus, meghatározott funkciónk volt egy meghatározott időben.
Hogyan tudsz kiegyensúlyozott maradni, amikor olyan sokan igényt tartanak az idődre, figyelik a mozdulataidat?
Hogy az időmet igénylik, az rendben van és nem nagy probléma. Azzal kapcsolatban, hogy figyelik az ember minden mozdulatát, szeretnék megemlíteni egy közérdekű dolgot. Nyugaton az a tendencia alakult ki, hogy az emberek egy kissé mesterkéltté és fanatikussá válnak a tanító felé. Le nem vesszük a szemünket a tanítóról, figyeljük minden mozdulatát és minden szavának különleges jelentőséget tulajdonítunk. Európában hajlamosak vagyunk ilyesmire.
Természetesebben kellene viselkednünk a tanítókkal és a rinpocsékkal. Lehetünk odaadóak belül is, nem kell ezt szélsőséges formában kimutatni. Nem szükséges fizikailag közel lenni a tanítóhoz vagy állandóan nézni. Fontos, hogy mint buddhisták jobban vigyázzunk arra, hogy milyen benyomást teszünk a külvilágra, ugyanis az embereknek elég nehéz megérteniük, hogy mi a buddhizmus, és nem szeretnénk, ha összefüggésbe hoznának minket azzal a sok szektával, amelyek mostanában megjelennek.
Hogyan tudod megőrizni önmagad ilyen erős egyéniségek árnyékában, mint Ole és Samar Rinpocse?
Nem probléma! (nevet) Nincsenek ilyen ambícióim. De nem is úgy látom magam, mint valakinek az árnyéka. Én csak önmagam vagyok.
Hogy érzed, az elmúlt 25 évben a buddhizmus gyakorlása során milyen fejlődési szakaszokon mentél keresztül?
Az a pillanat, amikor először találkoztam a buddhizmussal olyan volt, mint egy felébredés. Gyermekkorom óta mindig sok kérdésem volt. Kíváncsi voltam a létezés jelentésére és hasonló dolgokra. Dánia keresztény ország, bár nem nagyon vallásos. Az a kereszténység, ami ott van, nem adott kielégítő választ. Nem tudtam elfogadni a teremtő Isten fogalmát, azt, hogy akik nem hisznek Istenben, elvesztek. Ennek soha nem volt értelme a számomra. Az is nagyon érdekelt, hogy mi történik a tudattal, amikor valaki meghal. Sokat gondolkodtam ezekről a dolgokról, amikor még nagyon kicsi voltam. Később, serdülő koromban tömérdek világi dolog kötött le (nevet). Figyelmem más felé fordult, nem foglalkoztam annyit ezekkel a kérdésekkel. Aztán találkoztam Oléval, és tudattágító szereket kezdtünk használni. A buddhizmussal való találkozás számomra a válaszkeresés és különösen a tudat felfedezésének egyfajta folytatása volt. Azon kívül, hogy szétesett néhány felületes elképzelésünk a világról, miszerint az szilárd és valódi, azaz megízleltük a dolgok illúziószerű természetét, ezek a szerek nem adtak valódi választ. Ezekkel a szerekkel az a baj, hogy kötődni kezdünk az élmények vélt valódiságához, ami még rosszabb és nagyon nehéz lehet megszabadulni ettől a kötődéstől.
Az első tibeti tanításokat a "Tibeti Jóga és Titkos Tanításokban" olvastam 1968-ban. A könyv elején egy szöveg volt Gampopától "Az értékes drágakövek füzére" címmel Evans-Wenz fordításában. Ez a mű tanácsok formájában megfogalmazott tanításokat tartalmaz, és a mindennapi relatív szintről indulva a végső tanításokat is érinti. Mindenre választ adott, ami engem érdekelt. Nagyon erős élmény volt - olyan, mintha haza érkeztem volna.
Utána találkoztunk a tanítónkkal, Karmapával, és megkezdődött a gyakorlás; ez egy folyamat, amelynek során egyre jobban próbáljuk alkalmazni a tanításokat. Csodálatos, hogy milyen mély, kimeríthetetlen gazdagságú tanításokkal találkozhattunk. Mindegyik tanítás és gyakorlat, amelyet kaptam, megerősítette Buddha tanításait és mélyebb megértéshez juttatott. Érzem, hogy milyen sokat segített nekem a Dharma és látom, hogy mennyire hasznos mások számára is. Nagyon hálás vagyok, hogy ily módon hasznosíthatom az életem.
Volt - e valaha is kétséged a Dharmával kapcsolatban, vagy volt - e olyan időszak, amikor elbátortalanodtál?
Nem. Ha valami kellemetlen történik vagy csalódás ér, az csak megerősíti a tanításokat, melyek a mulandóságról és minden feltételhez kötött dolog változó természetéről szólnak. Könnyű életem volt gyermekkoromban, s lehet, hogy ez nem mindig hasznos a nehézségekkel való szembesülés szempontjából, de segített valamilyen belső stabilitást kialakítanom, ami hasznos volt a későbbi munkáimban.
Hogyan tarthatjuk meg a tiszta szemléletet anélkül, hogy naivak lennénk?
Itt segít a Dharma. Ha nem ismered a Dharmát, akkor hajlamos lehetsz valamiféle hamis illúzióban élni, nem olyannak látni a dolgokat, amilyenek valójában - maradandóságot tulajdonítunk a dolgoknak. Lehet, hogy úgy gondolod valamiről, hogy az egy csodálatos dolog és aztán hirtelen már nem látod csodálatosnak. Esetleg hibákat látsz, ítélkezel, és úgy látod, hogy minden borzalmas, nincs megoldás és esetleg még öngyilkos is akarsz lenni. Meg tudom érteni, hogy az emberek elveszítik a reményt, ha nem ismerik a Dharmát. Akik a világot a teljes kép nélkül látják, megijednek attól, amit látnak. De amikor már ismered a Dharmát, az már nem is olyan rossz. Láthatod a lehetőségeket az emberekben, láthatod a megfelelő perspektívákat. Még akkor is, ha háborúk vagy katasztrófák történnek, tudod - legalábbis elméletileg -, hogy valójában nem ilyenek a dolgok és a szenvedés elmúlása csak annak a függvénye, hogy mindenki megérti-e a jelenségek igazi természetét. Ha olyan emberekkel találkozol, akik furcsán viselkednek, nem veszed őket személyesen. Inkább arra gondolsz, hogy milyen tanácsot adhatsz nekik. S ez már nem személyes dolog többé. Így segít nekünk a Dharma. A tiszta szemlélet azt jelenti, hogy a dolgok lényegiségét látod.
Mi történik akkor, ha hozzád közel álló emberek ellened fordulnak?
A tanítások azt mondják, úgy érthetjük meg a mulandóságot, ha látjuk, hogyan válnak a barátok ellenségekké és az ellenségek barátokká. Ez nagyon igaz. Természetesen szomorú, ha egy jó barátod ellened fordul. Ilyenkor valami megtörik. De ez velem nem annyira történt meg, mint inkább Oléval. Funkciója és domináló megjelenése miatt több olyan helyzet adódik, ahol az emberek vagy imádják, vagy utálják őt. Néhányan az ideáljuknak tekintik, és megpróbálják utánozni őt. Néha pont ezek az emberek fordulnak ellene büszkeségből vagy féltékenységből, s hirtelen ördögnek látják. Ole ezt nem veszi személyesen. Nagy kár, hogy ilyesmi megtörténhet, de sokat tanulunk ebből. Tanulunk valamit az emberek mentalitásáról, és arról, hogy milyen különbözően állnak a dolgokhoz. Meg lehet tanulni, hogy hogyan kell a helyzeteket jobban kezelni, hogyan kell az emberekhez kapcsolódni, és hogyan lehet megakadályozni, hogy hasonló dolgok történjenek a későbbiekben. Láthatsz bizonyos tendenciákat az emberekben, és később óvatosabb leszel a velük való kapcsolatodban - az ő érdekükben.
Szerepel-e terveid között a könyvírás?
Sokan javasolták, hogy írjak könyveket. Az egyik javaslat szerint írhatnék a Dharmával kapcsolatos tapasztalataimról, a másik szerint írjak a "nő a buddhizmusban" témakörről. Lehet, hogy ez hasznos lenne, de sok időbe telik egy könyv megírása. Olénak jobb képességei vannak arra, hogy minden egyes pillanatot kihasználjon. ő képes arra, hogy más tevékenységeivel egy időben könyveket is írjon. Én erre nem vagyok képes, de majd meglátjuk, mit tudunk tenni az ügy érdekében.
Mondanál valamit a nő speciális szerepéről a Dharmában?
Ha valaki gyakorló buddhista, az egy nagyon egyéni dolog, és nem annyira annak a kérdése, hogy valaki nő vagy férfi. Mindenkinek megvannak a saját képességei és körülményei, külsők és belsők egyaránt. Nyugaton nem látok nagy különbséget férfi és nő között. Inkább a keleti kultúrákban van nagyobb különbség a szerepeinkben. A buddhista módszerekben nincs nagy különbség, egyszerűen csak használnunk kell őket. Általában a nőknek a kötődéstől nehezebb megszabadulni, a férfiaknak talán többet kell dolgozniuk az agresszivitással - de ez nagyon egyéni. Mindannyian emberek vagyunk és a legtöbbünknek komplex zavaró érzelmei vannak. Tehát nincs nagy különbség férfi és nő között, mikor a Dharma gyakorlásáról van szó.
Oly sok tudással és bölcsességgel rendelkezel azáltal, hogy a tanítók mellett voltál és évekig fordítottál nekik. Miért nem tanítasz?
Nincs sok időnk, és már így is sok különböző dolgot végzek. Ha elkezdünk valamit, akkor azt megfelelően kellene csinálni. Nincs ellenemre a tanítás, de amikor együtt vagyok Oléval, az a természetesebb, ha ő tanít. Mikor nem vele vagyok, főként fordítok és a tibeti lámák programját szervezem. Valahogy a tanítás egyelőre kimaradt. őszentsége szintén kihangsúlyozta azt, hogy Ole és én együtt dolgozzunk, s ha mindezek ellenére különálló tanításokat tartanék, akkor az a már így is nagyon kevés idő, amit együtt töltünk, nullára csökkenne. Minden tanítónak más a stílusa. Ez azért nehéz, mert hajlamosak vagyunk az egyik stílust kedvelni, a másikat elutasítani.
A zavar talán onnan ered, hogy nem teszünk különbséget a különféle tanítók között és azt gondoljuk, hogy ez a tanító biztosan egy rinpocse vagy egy közismert ember, még mielőtt meghallgattuk volna a tanításait. A fő tanítónk természetesen az lesz, akit szeretünk és akiben bízunk. Pszichológiailag az a természetes, hogy hatékonyabban tanulunk és jobban figyelünk, ha a tanító stílusa számunkra otthonos. Azonban nem mindig értjük meg, hogy az alapvető tanításokat kellene tanulmányoznunk ahhoz, hogy helyesen megértsük és gyakoroljuk az utat. Ilyenkor hallgathatunk olyan tanítókat is, akik nem szükségszerűen megvilágosodottak vagy karizmatikusak. Ezekben az esetekben fontos, hogy a tanító tudja, miről beszél. Ha jobban a Dharmára összpontosítunk és kevésbé a tanító személyére, a spirituális manipuláció ellen is megvédjük magunkat, és ez mindenkinek jó.
